december 5. margójára...

 Egy régi történet (amit egy általam nagyra becsült ismerősömtől hallottam) a zsarnok királyról szól, aki halálra ítél egy ellene merényletet elkövetett fiatalembert. Az ifjú szabadsághős büszkén, emelt fővel vállalja a halált, de utolsó kívánsága, hogy elbúcsúzhasson öreg szüleitől. A király ezt azzal a feltétellel engedi, hogy a fiú maga helyett állít valakit kezesnek, amíg visszajön. Ha nem tér vissza három napon belül, a kezest végzik ki. Csak egy barátja marad a sok közül, aki vállalja a hálátlan feladatot. Őt is próbálják lebeszélni, hogy csak nem lesz bolond kitenni magát ilyen veszélynek! Mi lesz, ha nem jön vissza, ha elmenekül, ő meg itt marad a csávában? Azok, akik addig merényletre bíztatták hősünket, most a barátját győzködik, nehogy kötélnek álljon. Mi a biztosíték, hogy visszajön? Az, hogy megígérte - válaszol a barát. És elindul a versenyfutás az idővel. Az öreg szülők másfél napi járóföldre laknak a királyi udvartól, a fiúnak igyekeznie kell. Útjába is áll minden elképzelhető akadály; úttorlasz, felhőszakadás stb. Telik az idő, nagy nehezen hazaér, de már indulnia is kell vissza. Ott zakatol a kísértő gondolat a fejében; le is léphetne, eltűnhetne egy másik földrészre, más névvel… Közben a királyi udvarban a barátot is egyre nagyobb kórus veszi körül, gúnyolják, nevetik; kellett neki vállalni a kezességet, lám mindjárt letelik az idő és a fiú még nincs sehol… Ő csak kitartóan mondja: tudom, hogy állja a szavát! Utolsót üt a nagyharang a királyi palota kápolnájának tornyában, amikor mindenki megdöbbenésére betoppan a fiú. Dermedten áll a tömeg, amikor kilép a palota kapuján a zsarnok. Maga elé inti a barátokat és kihirdeti az ítéletet: mindkettőjüknek megkegyelmez! A király szívét megváltoztatta az a három nap, látva a hűséget, barátságot udvarába fogadja a fiúkat. Késői nemzedékek is beszélték, hogy változott a zsarnok jóságos és igazságos uralkodóvá.

("Az I. világháborút lezáró (gyalázatos) trianoni békeszerződés következtében az ország területe 282 ezer km²-ről 93 ezer km²-re, lakóinak száma 20,8 millióról 7,6 millióra csökkent, miközben több mint 3 millió magyar az országhatárokon kívül rekedt.") Amikor anno 2004 októberében azon gondolkoztam miként győzhetném meg az akkori osztálytársaimat, hogy jól cselekednek, ha a kettős állampolgárság mellett szavaznak ez a történet villant eszembe. Először önmagam is értetlenül álltam az „ötlet” előtt, nem értettem, hogy jön ez ide? Majd miután végiggondoltam, ráébredtem mennyire jól ábrázolja a két barát helyzete, a mi akkori szerepünket… De mi nem mentünk vissza. Hiába bíztak bennünk ezrek; nem tudták kinek, kiben hisznek. (Most már tudják!)

Hogy miért is írtam le mindezt? Mert, „Oly hazáról álmodtam én hajdan, mely nem ismer se kardot, se vámot s mint maga a lélek, oszthatatlan.” (B.M.), viszont 2004 decemberében rá kellett ébrednem, mindez „Galamb álom!” és csak nem nyugszanak a „kapzsi szenvedélyek”. (....)

Részlet a Lélek válságban? c. EU-s ismeretek dolgozatomból, melynek kelte 2008.