2011. július 24., vasárnap

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

Walch J., 1876

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!
3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!
Thomson A. Mária, 1870
F.: Csomasz Tóth Kálmán

Térj magadhoz, drága Sion

Luttenberger Tihanyi Ágost, 1890

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 1.
2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!
3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!
4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!
5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!
6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!
7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.
8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnan számkivetni Nem fog téged soha senki!
Pauli Joachim (1636-1708) vigasztaló éneke után
F.: Jeszenszky Károly, 1890

2011. július 23., szombat

HITÉRT KÖNYÖRGÖK

Így nem könyörgött senki még,
Mint én könyörgök a hitért,
A nagy hitért, a szent hitért,
Amit nem adnék semmiért.
Pedig enyém volt valaha,
Hittem, hogy eljutok Haza!
Az a hit volt a véderőm,
Az éltetőm, felemelőm.
Az a hit volt az én imám,
A csillagom, vak éjszakán.
Azt a hitet könyörgöm én,
Amitől ifjú lesz a vén,
Amitől a halott feláll,
És a hitetlen prédikál,
Mitől fiúvá lesz a kő,
Ami a fény, ami erő.
Azt a hitet könyörgöm én,
Mitől gazdag lesz a szegény.
Földet rázó hatalomért,
Nem elmúló földi lomért,
Hitért, hitért, örök hitért,
Amit nem adnék semmiért!
Azt a hitet add meg nekem,
Add vissza, édes Istenem!
Szívem, lelkem sikolt Feléd
Azért a régi szép hitért!

Kárász Izabella

ELMÚLT


Voltál már az alkalom temetésén?
Verik a koporsófödelet
fagyos téli göröngyök,
s a szívedet göröngynehéz miértek:
Miért nem tetted?
Miért nem adtad?
Miért nem mondtad?
Felelj: miért nem?…

Ezer alkalmat temetünk
minden temetésen.
Hiába koszorú, virág
síron, ravatalon…
Verik a koporsófödelet
fagyos téli göröngyök…
Elmúlt az alkalom.

Túrmezei Erzsébet

2011. július 19., kedd

A Tündérkirály

Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
"Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng ..."
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."

"Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat..."
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük."

"Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -"
"Fiam, fiam, én jól látom: amott
a redves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
"Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály ..."

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
(Johann Wolfgang von Goethe)

Már látom a fényt az alagút végén! ...,de miért dudál?!

A  pesszimista a sötétséget látja az alagútban.
Az optimista a fényeket az alagút végén.
A realista a vonat közelgő lámpáit.

2011. július 18., hétfő


"Mint aki a sinek közé esett...

És általérzi tűnő életét,
Míg zúgva kattog a forró kerék,
Cikázva lobban sok-sok ferde kép
És lát, ahogy nem látott sose még.

Mint aki a sínek közé esett,
A végtelent, a távol" életed
"Búcsúztatom, mert messze mese lett.
Mint aki a sinek közé esett.

Mint aki a sínek közé esett -
Bús panoráma, rémes élvezet -
Sínek között és kerekek között,
A bús idő robog fejem fölött.
És a halál" feletted "mennydörög,
Egy percre megfogom, ami örök,
Lepkéket, álmot, rémest, édeset:

Mint aki a sínek közé esett."


És néztük Őt,

A haldokló, beteget...


Mert, ezen az éjjel...,


Ezen "az éjjel
Az órák összevissza vertek."
Ezen "az éjjel
Holdfényben úsztak mind a kertek."
Ezen "az éjjel
Kocsik robogtak a kapunk alatt."
Ezen "az éjjel
Könnyben vergődtek a fülledt szavak."
Ezen "az éjjel
Égett szobánkba gyertya, lámpa."
Ezen "az éjjel
Féltünk a borzasztó homályba."
Ezen "az éjjel
Arcunk ijedt volt, halavány."
Ezen "az éjjel
Halt meg szegény," beteg nenukám.
  
(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI)

2011. július 17., vasárnap

"Befogad és kitaszít a világ."

Francois Villon: Ellentétek

Des contraires

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánál vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszúság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.



Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körül sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jó éjszakát;
Várom, senkitől örökségemet;
Befogad és kitaszít a világ.



Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt;
Mindent megőrzök s mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.